Amikor 2015 augusztusában a Magyar Mozgalom alapítója lettem, tisztában voltam vele, hogy a többséggel szembehelyezkedni nem könnyű dolog. Gyerekkorom óta kísér a tapasztalat az olyan helyzeteket illetően, amelyekben a többel, az erősebbel, az idősebbel, a hangosabbal, a gazdagabbal a szebbel, vagy akár az agyafúrtabbal kellett szembehelyezkedni. Mert máshogyan látom, mert máshogyan érzem és máshogyan szeretném. Kevesebb tapasztalatom van a fordítottjával, ilyen például amikor 2000-ben megbukott Milošević diktatúrája. Elégedetten nyugtáztam, hogy a kilencvenes évek kínlódása véget ért, hogy ahhoz a többséghez tartozom, amely nem a múlt árnyékait kergeti, hanem előre tekint és egy életképes, egészséges társadalmat kíván építeni maga körül. Mi lett a vége, mindannyian tudjuk, és talán azért történhetett ez meg, mert sokan átengedtük másoknak a közéleti tevékenységet. Azt gondolván foglalkozzon mindenki azzal, amihez a legjobban ért, s akinek szakmája van, szívesebben foglalkozik azzal – érthető módon.
Közéleti szerepvállalás
2012-ben (főleg a választások után) egyértelművé vált számomra, hogy a kilencvenes évek szellemét kiengedték a palackból, lassan kiderül „all inclusive” kiadásban. Amit viszont sehogy sem tudtam megérteni, hogy a magyar képviselet a Vajdaságban miért vesz részt ebben a palacknyitogatásban. Nagyjából ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy az ittmaradás csakis közéleti szerepvállalással történhet. Nincs, aki helyettünk ezt megtegye. Mindannyian felelősek vagyunk azért, hogy milyen sors vár itt ránk, ki jobban, ki kevésbé, de senki sem mentes a felelősségtől. Ez az időszak egybeesik egy környezetvédelmi probléma jelentős súlyosbodásával, amely ráadásul a közvetlen környzetemben van és közvetlenül érint. Ennek a felgöngyölítésével kezdtem el foglalkozni ekkor, nem is sejtve mibe bonyolódok, de erről majd egyszer külön, bővebben. A Magyar Mozgalom megalakulásával lehetőség nyílt arra, hogy hasonlóan gondolkodó emberekkel együtt hallassuk szavunkat. Számtalan akadálya van azonban annak, hogy a közvéleményhez eljussunk, hogy csak egy példát említsek: nagyon hangulatos rendezvényt sikerült szerveznünk a Közéleti Kávéház rendezvénysorozat keretében, de a termet, ahol megvalósult a rendezvény egyszerűen nem bocsátották többet a rendelkezésünkre, a kérvényre pedig, amit a Topolyai Önkormányzatnak írtunk, miszerint közéleti beszélgető estjeink számára kérjük az önkormányzat valamely megfelelő termét, a mai napig nem érkezett válasz.
A választások
A múlt év tavaszán Közgyűlésünk eldöntötte, indulunk a választásokon. Megtapasztaltuk, milyen nehéz egy új szervezetnek helytállnia az adminisztratív buktatók között. Saját tapasztalatom szerint a leginkább a félelem falaiba ütköztünk: sokan elégedetlenek a jelenlegi állapotokkal, de nyíltan nem vállalják fel álláspontjukat, nem vállalják a konfrontációval járó kellemetlenségeket. Minden értékvesztett társadalomban az ösztönös magatartás a jellemző: a túlerővel szemben nem harcol, vagy csatlakozik hozzá, vagy pedig elmenekül. Nagyon kevesen választják a legnehezebb utat: hogy belső értékrendjüket követve, áldozatokat hozva, lemondások árán álljanak ki meggyőződéseik mellett. Sajnos a potenciális szavazók fele otthon maradt a 2016-os választások idején, ahogyan máskor is, és az ilyen szavazói hozzáállás mindig a hatalom malmára hajtja a vizet. A kételyek ellenére a Magyar Mozgalom és a VMDK listája bejutott Topolya Község Képviselő Testületébe is (a további szövegben KKT). Több, mint 1000 választópolgár előlegezte meg nekünk a bizalmat, így a 41 képviselői helyből három nekünk jutott.
Folyt.köv.
