Szarajevón és Mosztáron szinte átvezet az út, de érdemes megállni akár Konjicban, Dobojban vagy Jablanicán is. Utóbbi helyen a mi generációnknak érdekes lehet a második világháborúból ismert sebesültekért vívott csata helye a Neretván. A ledöntött híd a mai napig eredeti állapotában tekinthető meg. A tengerparton paradicsomturisták lévén nem eszünk étteremben, Jablanicán viszont olcsón lakmározhatunk báránysültből, több útmenti nagyon hangulatos vendéglő is várja az éhes utasokat. Ha csak lehet nem hagyjuk ki, annál is inkább, mert a gyerekek is megeszik a porciójukat az utolsó falatig. Mosztárhoz különös gyerekkori emlék fűz: egy osztálytársam minden nyarat ott töltött, mert a szülei valamint a húga ott éltek, ő pedig a nagyszülőknél maradt Kúlán az iskolév során. Ennek az okát nemigen értettem, ma már úgy gondolom az édesapja azt szerette volna ha magyarul tanul az általános iskolában. Így vagy úgy, a mosztári történetek ott éltek velünk együtt az iskolapadban. Nyolcadik után ő is Mosztárba költözött, majd a háború elől az egész család Norvégiába menekült. Ahogyan araszolunk Bosznián át, láthatjuk a folyamatos antagonizmust: a gyönyörű tájat és a sok szemetet szerteszéjjel. Szippanthatunk harapható levegőt, de van, hogy dől a füst valamely gigantikus hőerőműből vagy más ipari létesítményből. A házak óriásiak, de alig lakottak. A házépítés esetlegesnek tűnik, alig követhető nyomon itt-ott a tervszerű építkezés. Letapintható, hogy éppen melyik népcsoport által lakott területen haladunk keresztül: feliratok, öltözék, minarettek jelzik. Mosztártól délre egy kis kitérővel eljuthatunk Međugorjéba, de itt van az úton egy különleges kis középkori orientális városka is, Počitelj. Sajnos már csak mintegy 30 lakosa van, de sokan tartják érdemesnek a megtekintését, mindig van egy kis nyüzség a hegyoldalba épült településen. Még egy kis gasztronómia, olcsón lehet a Neretva-parti pisztráng-telepeken kitűnő friss halat venni, amit aztán a partra érve azonnal meg lehet sütni. Ha hazafelé is venni szeretne valaki, ahhoz már hűtőtáska kell. Az útvonalon, amelyen haladunk szinte kifogástalan az út minősége. Mégis van egy szépséghibája: Gombosnál átkelünk Horvátországba, majd Bosanski Šamacnál Boszniába, Metkovićnál újra Horvátországban találjuk magunkat és még egyszer Neumnál be- és ki kell lépni Boszniából. Neum Bosznia-Hercegovina tengerpartja. A lakosságát a mai napig főként horvátok alkotják, de maga a város valójában a huszadik század során jött létre a délszláv államok különböző szövetkezései során azzal a céllal, hogy más nemzetek is kapjanak kijáratot a tengerre. Ma igazából kettészeli Horvátországot és a két ország között vitákat gerjeszt. A deytoni szerződés ugyan garantálta Horvátországnak a szabad áthaladást Neumon, ám ez a gyakorlatban nem valósult meg. A mai napig vannak határátkelők. Szó szerint áthidaló megoldásként született meg az ötlet, hogy Neum előtt egy híd vezessen a Pelješac-félszigetre. Még 2008-ban meg is kezdték a munkálatokat, de Bosznia beleszólt: nem férnek el a hajók a híd alatt. Módosították a terveket, megemelnék a hídlábakat, de Bosznia a mai napig nem adott zöld fényt a megvalósításra. Környezetvédelmi szempontból mondjuk lehet, hogy így jobb is, de a híd összekötné az ország két részét, és a Pelješacra igyekvőknek is nagy kerülőt spórolna meg. A félszigetre érve a laikusoknak is feltűnhet a sok-sok szőlőültetvény, a hozzáértők pedig tudják: itt terem a legédesebb szőlő Horvátországban, na és a legfinomabb bor. Szembesülhetünk a gyakori erdőtüzek következményeivel is, sajnos sok-sok évbe kerül, amig a természet pótolja a károkat. Az idén Mosztár közelében haladtunk át lángoló területen. A félsziget tövében levő Ston újra egy olyan kisváros, ahol alkalomadtán megállunk. Európa egyik legjelentősebb sókitermelő helye . A település XIV. században épült 5,5 kilométer hosszú falaira is érdemes felsétálni.

Lassan körvonalazódik, hogy miért is vettük célba mind a hat nyaralásunk alkalmával Orebićet. Mindig akad egy újabb látnivaló útközben, de a strandok közül is lehet válogatni. Nagyon jó, hogy a horvát törvények szerint nem lehet lezárni egyetlen strandot sem a látogatók előtt és belépőt sem lehet kérni érte, mert a tengerpart mindenkié, nagyon helyesen. Ennek megfelelően válogathatunk tömeges urbánus strandok, külvárosi rendezett hotelstrandok, sziklás-napos, vagy sziklás-árnyékos, homokos és kavicsos strandok között. A város 20 kilométeres körzetében újabbnál újabb kristálytiszta vizű csendes strandok találhatóak, ilyenek a Trstenica, a Divna, a Duba vagy a Žuljana. Egy-egy nyaralás alkalmával olykor beiktattunk egy-egy hajóutat is. Meglátogatható Dubrovnik, de nagyon közel van Marco Polo Korčulája is. Az idén a szomszédságában lévő Badija nevű szigetet választottuk, ahol nagyon barátságos szarvasok élnek szabadon. Öt kilométeres sétaösvény vezet a parton, ahol bármikor megmártózhatunk a tengerben. Olyan, mintha hazamennénk, mégis mindig akad újdonság. Biztonságot jelent, hogy mindig tudjuk hol lehet parkolni, hol lehet kristálytiszta forrásvízzel megtölteni a palackokat. Az évek során ismerősökre is szert tettünk. A vajdaságiakat barátsággal fogadják, s főleg a boszniai származású emberek kifejezetten vendégszeretőek. A szállás mellé gyakran leptek meg bennünket komplett ebéddel vagy vacsorával, frissen sajtolt olívaolajjal, szárított fügével, vagy éppen egy kis „travaricával”, borral, saját termésű fűszerekkel. Természetesen olyan helyen, ahol egy vagy két szálláshely kiadó, bár ezekből úgy tűnik egyre kevesebb van, a turizmus is iparivá válik lassan. Pesten élő szabadkai ismerőseinkkel találkoztunk még az első utazásunk alkalmával. Ők azóta bejárták az Adria partját, s idén megint összefutottunk, azt mondják a dalmát part a legszebb és leghangulatosabb, még a fenyő illata is más. Mi egyszer próbálkoztunk másik helyszínnel. Mivel fontos szempont a költséghatékonyság, egyik évben montenegrói szálláshelyet foglaltunk. Bár az igényeink csak néhány dologra korlátozódnak, szinte egyik sem felelt meg a levélben megbeszélteknek. Amikor pedig a parton azt láttuk, hogy rengeteg szemét úszik a vízben, hogy veszélyes építkezési törmelék van a strandon, kifizettük az ott töltött éjszakát és átautóztunk kedvenc helyünkre.

Nyaraláson elcsendesül bennem sok minden helyet adva a Yu-nosztalgiának a helyiekkel való beszélgetések során. Mindig érdeklődéssel hallgatom a történeteiket, a meglátásaikat. Természetesen az aktuálpolitikát sem lehet kihagyni. Idén például egy boszniai horvát ismerősünk reakciójából kiderült, nagyon imponál nekik, hogy az új miniszterelnöknőnknek tengerparti családi gyökerei vannak. Nincs a politikában ráció. Az elmúlt évtizedek alatt ezt megtanultuk. Milošević vezetéknevű horvát nemzetiségű lány kiváló érettségivel idén Szarajevó helyett mosztári egyetemre megy, mert ezzel a névvel a fővárosban nem érezné magát biztonságban. A nosztalgia nem csak minket érint. A plakátokból ítélve igencsak sok koncertet szerveznek Orebićen a nyár folyamán olyan énekesekkel, akik kifejezetten jugoszláv énekesnek számítanak és még a Jugoton adta ki első lemezüket. Elkeserítő érzés, hogy ez az egész terület egy ország volt, mind a miénk, végtelenül színes és gazdag, s hagytuk, hogy szétcibálják, bennünket pedig összeugrasszanak. Néhány évtized és ez az érzés velünk együtt eltűnik, a minket követő generációkat nem érinti.

Sok olyan véleménnyel találkoztam, hogy nyaralni csakis teljesen kikapcsolódva érdemes és nem is mennek másként, mint „all inclusive” formában, vagy sehogy. Legyen ám savanyú a szőlő, köszönjük, mi paradicsomturisták maradunk és még sokáig szeretnénk Dalmáciába ellátogatni, még akkor is, ha idén feltűnően sok lejárató cikk jelent meg a B92 honlapján a horvát tengerparttal kapcsolatosan. A propaganda erős fegyver, meg kell tanulni védekezni ellene.

Megjelent a Családi Körben szeptember 7-én

Még egy kis mozgó hangulatkép: