A Julián-naptár szerinti vízkeresztkor újra többezer ember igyekezett Vajdaság első plázájába az 1981-ben megnyílt Spens néven ismert sport- és üzletközpont csarnokába, hogy részese lehessen egy egészen egyedülálló élménynek. Miután a tavalyi koncert végén Balasević bejelentette, hogy ezentúl minden évben koncertezni fog ezen a napon a szülővárosában, igyekeztem már november végén figyelni, hogy mikor hirdetik meg az eseményt.
A báli ambijentus
Az on-line jegyvásárlás december 3-án éjfélkor nyílt meg, mi reggel hatkor már alig találtunk legfelül, leghátul helyet. Sokak szerint könnyűszerrel megtelne két egymást követő napon is a Spens, de talán elvenne a varázsból. Mivel minden gond nélkül pillanatok alatt teltházas az esemény (ami körülbelül 12000 embert jelent), a „pannon tengerész” nem szolgáltatja ki magát a szponzoroknak. Az énekes a pólóján ugyan a fia vállalkozásának a logóját viselte, valamint a szomszéd javítóműhelyét is megmutatta néhány képen, de inkább csak az összetartozás, a büszkeség érzését kívánta ezzel közvetíteni. Szóval nem kell fogkrémreklámokat nézegetni a palánkokon, a nem éppen csekély összegű belépőt viszont egyikünk sem sajnálja. A tavalyihoz hasonlóan gondosan felépített négy órán keresztül élvezhettük a régi, az új, a felújított és az átértelmezett zeneszámokat. Én igazán elfogult vagyok, de talán a tavalyinál még átgondoltabb, méginkább egésszé formált, gördülékeny, mesterien közvetített zenei élményben lehetett részünk, a műsor végén még egy verkli is előkerült, emelve a műsor show-jellegét, de egyben szibolikus üzenetet is közvetítve. Balašević nem fukarkodik a saját zenekara dícséretével, s talán nem is túloz. Vajdasági etno-filharmóniának nevezte őket, s mindenkinek lehetősége volt saját reflektorfényre is a hangszerével. A zenészek közül talán a legtöbb tapsot Aleksandar Dujin zongorista kapta, aki nagyon sok zeneszám bevezető dallamát játssza, és Bunford Gábor, aki szaxofonjával és klarinétjával virtuóz módon díszíti a zenei betéteket. Sok figyelmet kapott a csapattal egy éve játszó Miroslav Jovančić is, aki a tavaly elhunyt Schön Ignác helyét tölti be. A legendás hegedűművésznek méltó emléket állított ez a koncert, a közönség végigtapsolta a Tvoj neko (Valakid, ismertebben a Kis napraforgó) című zeneszám alatt a róla szóló emlékkép-gyűjtemény vetítését.
Buga a nézőtéren szaxofonozik
Tudatosan vagy nem, de Balašević egy koncerten nem csak megjeleníti, de elő is hívja a mindennapjainkat és az egész életünket végigkísérő legjelentősebb érzelmeket. Az öröm, a bánat, a gyász, az együttérzés, a szorongás, a nosztalgia, a szerelem, a csalódás, az összetartozás, a vágyódás, az újrakezdés, az elmúlás, a megvetés, a tisztelet … mind-mind jelen voltak. Mindenkiből előhív valamilyen érzést, de aki azonosulni tud azzal a vajdasági multietnikus kulturális kerettel, amely összefogja a dalait, abban valóságos érzelmi bomba robban egy ilyen koncerten. Mielőtt még az őt kevésbé ismerők azt gondolnák, hogy a kevergő érzések nyomasztanak, nem: a humor az összekötő szövegekben felszabadítólag hat. A poénok jó része az idén hatvanöt éves énekes öregedéssel kapcsolatos öniróniájából fakadt.
Amikor december 15-én a legnépszerűbb videomegosztón megjelent a Dno dna (Legalja, vagy Aljasság) című új szerzeménye (eddig 1,8 millió megtekintése van), sejthető volt, hogy a soron következő koncerteken nem lesz olyan visszafogott az aktuális közéleti- és politikai kérdéseket illetően, mint az elmúlt évben. Így is lett. A zeneszámot a rádióállomások nem játsszák, az okokat ismerjük. A lehető legdirektebb módon mutatott rá a jelenünk abszurditásaira, a rendszer diktatórikus jellegére, egyértelműen párhuzamot vonva a kilencvenes évekkel. Ebből a koncepcióból adódóan a 2000-ben kiadott Devedesete (Kilencvenes évek) című albumról nagyon sok szerzemény szerepelt a programban. A nézőtéren üdvözölte azokat a barátait, akik szerepet játszottak a miloševići rendszer megbuktatásában és most is hasonló célokkal vannak jelen a közéletben. Kitért a minapi politikai gyilkosságra is, amely kapcsán mindannyian kaptunk egy részvétnyilvánítást, hogy olyan helyen élünk, ahol a másként gondolkodásért 5 golyó jár a hátunkba. 2000-ben az album kiadása után változások történtek, a katalizálásukban talán a dalok is szerepet játszottak. Vajon a legújabb közéleti ihletésű számok be tudnak-e tölteni hasonló szerepet? A december 30-i belgrádi koncertre egyetlen médiaház sem akkreditált újságírót, az újvidékire nem tudom, az nem hangzott el, de az esemény után rengeteg „önjelölt újságíró” vitte hírét a koncertnek, a legnépszerűbb videomegosztót szombaton elárasztották a péntek este készült amatőrfelvételek. Én is egy önjelölt újságíróként számolok be az eseményről a blogomon, mert ha esetleg szerb nyelven meg is jelenik valami róla, magyarul sajátélményként aligha, pedig nemcsak koncert volt, hanem jelentős közéleti esemény is egyben.
Beszámoló a tavalyi koncertről:
http://kozeletikacifant.blog.hu/2017/01/20/miert_hallgatom_bala_evi_dalait
