A kisebbségi közösség politikai „súlya”

A vajdasági magyarság a szerbiai elnökválasztásokon korábban saját jelölttel indult, hogy lemérje „politikai súlyát”, és ez a súly a további alkuk, tárgyalási pozíciók alapja legyen. Sohasem értettem ezzel egyet, de legitimnek tartottam, mert volt egyfajta konszenzus a magyarság körében e tekintetben. Hogy miért nem értettem ezzel egyet? Mert mély benyomást tett rám Žarko Trebješanin előadása 1990-ben Petnicán, amelyből megtudtam, hogy a demokrácia nem egyszerűen a többség akaratának rákényszerítése a kisebbségre, hanem egy olyan társadalmi megállapodás, amelyben a kisebbség, ha kell, a pozitív diszkrimináció elve mentén érvényesítheti a szükségleteit. Nem csak nemzeti kisebbségről beszélünk, de arról is. 16 évesen Trebješaninnak köszönve megértettem, hogy a magyar nyelvű tankönyv kiadása többe kerül, de megillet engem. Az akadálymentesített bejáratot megépíteni bonyolultabb, de emberi kötelesség. A tehetségeknek több figyelem jár, mert sokat adhatnak vissza a közösségnek. A demokrácia nem egyenlősdi, inkább a szükségletek megértése és a kötelezettségek teljesítése. Minél nagyobb a szabadság, annál nagyobb a felelősség.

Alku és kompromisszum?

Ennek a tükrében és fényében úgy vélem, a kisebbségi jogok nem képezhetik alku tárgyát, és nem mérhetőek a kisebbségi közösség szavazóképességével. Nem képezhetik kompromisszum tárgyát sem. A kompromisszumos megoldások olyankor születnek, amikor a szükségletek, az igények összeütközésbe kerülnek, s az egyik fél igényeinek kielégítése megakadályozza a másik fél igényeinek kielégítését. Ekkor kell mindenkinek lemondania valamiről. Különböző kultúrákban egészen máshogyan viszonyulnak ehhez, de legyen ez a téma majd egy másik pszichológiai lecke tárgya. Maradjunk a könyvek kiadásánál: ha a magyarajkú diákoknak vannak magyar könyveik, azzal akadályozzák a szerbajkú diákok könyvhasználatát? Nem, tehát nincs szükség sem alkura, sem kompromisszumra (ehhez képest jócskán elmarad a magyar nyelvű a szerb nyelvű könyvellátottságtól). Vagy egy minapi aktualitás: Nagybecskereken egy egyetemista lány több éve felhívta a figyelmet arra, hogy tolókocsiban ülve nem tud feljutni az egyetem 2. emeletére. A 2016-os választási kampány egyik témája volt, a város megígérte, hogy liftet épít. (A liftnek a mai napig semmi nyoma).* Tehát még egyszer: a kisebbségi jogok érvényesítése nem függhet az erőviszonyoktól egy magát demokratikusnak nevező államban. Ezt kell megértetni a mindenkori és mindennemű többséggel. Azt, hogy ez nem lehetetlen küldetés, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy pont a többséghez tartozó embertől tanultam meg ezt. Azt is igyekszem szem előtt tartani, hogy amit kisebbségiként elvárok a többségtől, azt többségiként fogadjam el a kisebbségtől, hiszen az élet különböző helyzeteiben megéljük mindkét szerepet. A kisebbségi érdekképviselet pedig azért fontos, mert a demokrácia nem állapot, hanem folyamat és elengedhetetlen a kommunikáció ebben a folyamatban, hogy a többség értse a szükségleteket. Kommunikáció, együttműködés, akár még szövetség is, de nem kizárólagos és nem alárendelt, kiszolgáltatott.

Kiszolgáltatottság

2016 során már sejteni lehetett, hogy ezúttal nem lesz a vajdasági magyarságnak elnökjelöltje. Sajnos, nem a fenti érvelés miatt, hanem azért, mert már tárgyalási pozíciója se létezik a vajdasági magyarság többségi szervezetének (aki ezt a meghatározást kapásból nem érti, annak ideírom, a VMSZ-ről van szó). Igyekeztek gyorsan letudni a választásokkal kapcsolatos kötelezettségeiket, és decemberben kijelenteni, Nikolićot támogatják, remélve, hogy a szilveszteri hangulat elfelejteti a választóikkal a decemberi kijelentésüket. Közben azért imádkozhattak, hogy valami csoda folytán ne legyen elnökválasztás. A vajdasági magyarság közben szétszaladt a nagyvilágban kenyér után futva, aki itthon maradt, kiábrándult, nem tudja elfogadni, hogy szavaznia kell egy olyan emberre, aki félkatonai alakulatokat támogatott egy testvérháborúban, aki távozásra szólította fel nem olyan régen a vajdasági magyarságot, aki ünnepelte a miniszterelnök meggyilkolását, aki üldözi az újságírókat, aki milliókat költ a választási kampányára, aki alkotmányellenesen elveszi a nyugdíjakat és lehetne még sorolni az egyeduralmi túlkapásokat… Újév után megváltozott a helyzet, s az előállt szituációban gyorsan kellett változtatni az állásponton. Bevallom, titokban azt reméltem, hogy a VMSZ-ben megszólalnak a lelkiismeret hangjai és RACIONÁLIS módot találnak arra, hogy kilépjenek ebből a kiszolgáltatott szerepből. Nem tették meg, mert nem volt rá mód. Személyesen tartoznak a szervezet vezetői az autoriter hatalomnak, nem a kisebbség jogvédelme miatt tartoznak, mert az nem alku tárgya, az elvitathatatlan jog. Személyesen kötelezték el magukat olyan pozíciókért, amelyek egy szűk kör privilégiumait jelentik. Dönteni nem volt módjukban, ki kellett mondani: Vučić a VMSZ elnökjelöltje.

Döntéshozás, racionális gondolkodás, racionalizáció

Amikor döntést hozunk, mérlegelünk, megpróbálunk racionális döntést hozni az érzelmeinkkel összhangban. Amikor a legracionálisabb döntés rossz érzést kelt bennünk, módosítjuk döntésünket, mert az érzéseink nem azért vannak, hogy tévútra vigyenek, hanem belső iránytűként szolgálnak. (Erre a témára is beígérek most egy külön fejezetet, amikor meglesz, lesz itt egy link J.) A VMSZ nem kérte ki tagjai véleményét. Már említettem korábban egy bejegyzésben, hogy kis közösség vagyunk, nincsenek titkok. Nem volt itt érvelés, hanem egy kényszerű helyzet magyarázgatása. A helyi szervezetek ülésein a tagok meghallgathatták a racionalizáló vezetőiket. A magyar irodalomban jártasak ezt a helyzetet csak úgy hívják „magyarázom a bizonyítványom”, a pszichológia pedig „savanyú a szőlő, édes a citrom” jelenségnek hívja, ami szintén irodalmi ihletettségű (világirodalom, La Fontaine) illusztrációja a szorongás csökkentésének céljából történő magyarázgatásnak. A savanyú szőlő pedig következő formákat ölt a hatalom által megszállt médiában, a mocskolódó JRV-n, a zsarolással összeterelt lakossági fórumokon: sohasem volt a két nép között ilyen jó a viszony…, Ácóval mindent meg lehet beszélni, Ácó a barátom…, sohasem volt ennyi tisztségviselője a VMSZ-nek a tartományban… stb. A szakmai korrektség megköveteli tőlem, hogy elmondjam, az elhárító mechanizmusként működő racionalizálás, ami csökkenti a szorongást, általában nem tudatos cselekedet. Remélni merem, hogy az említettek alacsony érzelmi intelligenciája az, amely a dolog hátterében áll, és nem a szándékos manipulálás.

*

http://rs.n1info.com/a234198/Vesti/Vesti/Devojka-sa-invaliditetom-zloupotrebljena-u-kampanji.html