Miért hallgatod Balašević dalait? - kérdezte egy barátom több mint 25 évvel ezelőtt. Mert jók – válaszoltam. Elmosolyodott, s kifejtette, hogy milyen silányak szerinte zeneileg a dalai, hogy énekelés helyett csak motyog és a szövegeitől meg különben is csak depressziós lesz az ember. Tegnap, eszembe jutott ez a jelenet, amikor Buga (Bunford Gábor) a SPENS nézőterének legmagasabb pontján jelent meg a szaxofonjával a D-moll című dal felhangzása közben. Na ez a pillanat minden volt, csak nem depresszió. Említett barátom már jó húsz éve Kanadában él. Ő már egyetemistaként külföldre készült, s ma már érthető számomra, hogy aki eltökéli, hogy el akar menni, az nem a köteléket keresi az itteni identitással, inkább elengedi mindazt, amit óhatatlanul magába szívott az évek során. Ha ezt nem teszi meg, hiába megy el, szétveti a nosztalgia és a honvágy elnevezést viselő érzés.

Balašević koncertjein manapság igazi zenei bravúrokat hallhatunk kitűnő zenészekkel, gyönyörű díszlettel és hatásos színpadi jelenléttel. A kilencvenes években három Balašević koncerten voltam a SPENS-en. Én ahhoz a generációhoz tartozom, akik nem túl sok koncertre jutottak el a húszas éveik során. Ezen szerény koncertélményem része a „pannon tengerész“ nyújtotta igazán felejthetetlen néhány óra a jobb napokat megélt sport- és üzletközpont csarnokában, az inflációs, puskaporos, szankciós világban. Visszagondolva, az akkori koncertekből valóban nem a zenei élmény maradt meg. A dalok érzelemvilága, az elmaradhatatlan összekötő szövegek, amelyek elhitették velem, hogy egy értékes kultúrvilág van jelen ezen a helyen, csak épp nem jut kifejezésre, de van remény, harcolni kell érte. Ezt az érzést a mindennapok nem szolgáltatták. Mélyen él bennem az a kép is, amikor a tömeg megindul haza a koncertek után, csendes morajlással, minden arcon valami átszellemült mosollyal. Az átszellemült arcokat tegnap nem láttam, de hát elmúlt közben vagy húsz-huszonöt év. Elsősorban nagyon meglepődtem már a bejáratnál, hogy milyen sok fiatal állt a kígyózó sorokban (mellesleg hadd mondjam el, hogy minden felügyelet, terelgetés és egyéb nélkül állt a több ezer ember kettes sorokban a bejáratok előtt az ordító hidegben). Annak fényében, hogy a diákjaimmal pont ezen a héten beszélgettünk a Földön ma élő generációk közötti különbségekről, jellemzőkről (amivel olyanok figyelmét is úgy tűnik sikerült lekötni, akikét eddig nem mindig), meglepőnek találtam, hogy az utánunk következő generációk ilyen mértékben tartanak igényt Đole koncerthangulatára. А teremben is zömében fiatalok voltak körülöttünk, ezért megfigyelhettem a reakcióikat. Úgy tűnt a közéleti- és politikai szövegkörnyezet eléggé hidegen hagyja őket. Balašević nem is tolta túl az ilyen összekötőket, valójában már az elején bejelentette, hogy nem fog ezen a koncerten politizálni. Ez azért nem sikerült maradéktalanul, de inkább csak utalásokat hallottunk, amit tovább kellett gondolni, mintsem a korábban megszokott direkt üzeneteket. Az utalásai azonban egészen naprakészek voltak, méltán igazolva a rögtönzőképességét. Sok régi, aktuálisabb formába öntött zeneszámot is hallhattunk, amelyek egyértelműen rávilágítottak, hogy a szövegek időt állóak, hogy a zene meg tud újulni, meg tud felelni a mai elvárásoknak, az új generációk ízlésének, egyben közvetítve feléjük azt az életérzést, amiért három évtizeddel ezelőtt a rajongója lettem. Veszik is az adást.

A következő generációk megszólítása más módon is hangsúlyos lett. A fiatal zenészek kiemelt reflektorfényben mutathatták meg virtuozitásukat, s többen dalrészleteket énekeltek a koncert folyamán. Külön öröm azt mondani, hogy igazi zenei ikon körvonalazódik Bunford Gábor körül (szándékosan nem használom a sztár szót, mert az nem mindig jelent jót). Lelketlen világunkban kellenek az ideálok, a példaképek. A hetedik évtizedében járó balladaénekes pedig tett egy ígéretet is tegnap. Miután Újvidéken sok évig nem koncertezett, megígérte, hogy ezentúl vízkeresztkor minden évben lesz koncert Újvidéken. Úgy legyen!

A képeket Martin Candir és Vojislav Markovic facebook oldaláról kölcsönöztem.

Gyakorlatilag a Vajdasági Magyar Szövetség nyerte meg a községi választásokat, 15 képviselői helyet szerezve. A Szerb Haladó Pártnak 12 képviselője lett, ebből is látszik, hogy az emberek szeretnek a győztesek oldalán állni. Jelentősen megnövelték az előző választásokhoz képest a szavazataikat, valamint a képviselőik számát. Egyaránt 4 tanácsnoka lett a Szerb Szocialista Pártnak és a Civil elnezésű polgári csoportosulásnak, valamivel kevesebb szavazattal, mint a mi listánk, de a Vajdasági Szociáldemokrata Ligának is 3 képviselője lett. Ilyen módon az erőviszonyok 27 – 14 arányban egyharmados ellenzéki jelenlétet mutattak. Csakhogy a politikai valóság nem matematika, vagy csak részben az. A legelső KKT ülést megszakították, visszaélve a türelmünkkel, az időnkkel, az energiával. Az ok kézenfekvő, akkor még nem volt köztársasági szintű megállapodás, nem alakult meg a kormány, és persze annak függvényében nem tudták helyben a pártok megbeszélni a „leosztást”. A KKT ügyrendje értelmében viszont már sürgetett a határidő. Két hét elteltével folytatódott csak az ülés, amikor kezdett körvonalazódni, hogy kik vezetik majd az önkormányzatot. Két alkalommal is kezdeményeztünk ellenzéki párbeszédet, de a megbeszélések elég szűkszavúra sikerültek. Nem volt véletlen. A legelső képviselő testületi ülésen például a szocialisták meg sem jelentek, nem tudták milyen szerepben lesznek jelen. Csakhamar kiderült, nem jut nekik az önkormányzati kalácsból. Nem írhatjuk le másként az önkormányzati vezetés jellegét, hiszen látni fogjuk, hogy a szavazatok függvényében hajszálpontosan osztják a különböző funkciókat. A Civil elnevezésű polgári csoport, amely figyelemreméltó aktivitást fejtett ki a választásokat megelőzően, szeptemberben megszűnt létezni, miután a 4 tanácsnokból három átigazolt a haladókhoz. Sajnos a szervezet semmilyen módon nem reagált az esetre, de tudható, hogy gyakorlatilag nem létezik már. A liga (VSZL) Topolyán ellenzékben maradt, habár néhány önkormányzatban koalícióra lépett a haladókkal. Mivel tanácsnokaik már korábban is részt vettek az önkormányzat munkájában, fel-felszólalnak konstruktív ellenzéki szerepben, gyakran utalva korábbi helyzetekre, mulasztásokra, vagy éppen megoldásokra. A legutóbbi két ülésen a szocialisták egy-egy élesebb vitába keveredtek a haladókkal, de sajnos őszinte konstruktív szándékot nemigen láttunk a dolog mögött, inkább arról van szó, hogy a korábbi befolyásuk a haladók hatáskörébe került.

Az utolsó előtti pad – hány lépésre van a szószék?

 Nagyon érdekes jelenség, hogy a haladók tanácsnokai látható módon szabadon eldönthetik, hogy felszólalnak-e, és elég sokan élnek is a lehetőséggel, míg a VMSZ tanácsnokai nem vesznek részt a vitában. Frakciójuk egyik tagja egy folyosóbeszélgetés alkalmával azt mondta azért nem, mert „nem szólnak bele abba, amihez nem értenek”. Rendben, én tudomásul veszem ezt. A felvázoltak mentén elmondható, hogy színtiszta ellenzéki szerepben csak mi hárman maradtunk, valamint a Civil negyedik tagja, aki önálló képviselőként folytatja munkáját a KKT-ben. A mi felszólalásainkat a „józan polgári ész” vezérli, a meglátásainkat igyekszünk építőleg röviden közvetíteni. Bevallom a civil „vénám” valami olyan romantikus képet alkot egy önkormányzat parlamentjéről, amelyben mindenki hozzáadja saját meglátásait, vitázik, argumentál, kérdez és válaszol. A valóság ettől természetesen eltér, de végül is rajtunk embereken múlik, hogy milyen a politika.

Kissé meglepődtem, amikor megláttam, hogy a KKT üléstermében kijelölték hová kell ülnünk. Tanügyben dolgozom, azonnal az iskolai helyzet jutott eszembe. Személy szerint sosem szerettem leghátul ülni, mert elkalandozott a figyelmem. Aki ismeri a topolyai üléstermet, az tudja, hogy inkább hosszú, mint széles, ezért pl. egyetlen olyan fényképen sem látszunk (még véletlenül sem), amelyet újságírók készítenek a terem elejéről ( J ). Más önkormányzatok üléseinek felvételeit nézve látom, hogy kevés helyen kell szószékhez menni, a tanácsnokok a helyükről reagálhatnak egy-egy napirendi pontra. Mindenképpen felszólalást-ösztönző dolognak tartanám, ha Topolyán is bevezetnék ezt a gyakorlatot. Nem biztos, hogy ezt mások is így gondolják. Az ülések többnyire szerb nyelven folynak, én igyekszem követni a váltott nyelvű felszólalási stratégiámat. Egyszer szerettem volna mindkét nyelven elmondani a gondolataimat, de az ülést vezető elnök időspórolásra kért. Az üléseket egy szimultán tolmács munkája segíti, akit alkalmanként szerződtetnek, mivel az önkormányzat tolmácsa még új és bele kell rázódnia a munkába. A napirendi pontok anyagát megkapjuk egy héttel az ülés előtt, valamit papíron, valamit elektronikusan. Kissé kaotikus, néha nehéz megtalálni az épp megfelelő anyagot, és persze sok is, hiszen Topolyán kevés ülés van és sok napirendi pont. Volt, amikor 50 felett volt a napirendi pontok száma.

Mit ér a felszólalás, ha ellenzéki?

 Az elmúlt néhány hónap alatt megismerkedhettünk a tanácsnoki szerep lehetőségeivel. Egy tanácsnok nyitott szemmel jár, ismeri a közeget, amelyben él. (Erről jut eszembe, van olyan tanácsnok, aki a választások előtt jelentkezett át Topolyára, de azóta sem él itt, utóbbi üléseken nincs jelen, pedig frakcióvezető.) Képviselői csoportba tömörülhet továbbá, módosítási javaslatokat tehet és napirendre is javasolhat témákat, problémákat. Természetesen a hatalmi többség mindezt elutasíthatja, de a felvetett témák a köztudatba kerülnek és remélhetőleg a funkciókat betöltők is szeretnék megoldani a gondokat. A különböző egyeztetések alatt, a kötetlen beszélgetések alkalmával mindig ott a sugallat, hogy „úgyis a hatalmi csoportok döntenek”, tehát nem kell igyekezni. Tudni kell ezt ignorálni, hiszen a már említett politikai romantizmusom, szándékos naivitásom azt sugallja: igenis sokat lehet tenni úgy is, ha nem a döntéshozók között vagyunk. Egy-egy kérdés nyilvánossága nyomásgyakorlást jelent, akár a tanácsnokok, akár a polgárok, vagy a polgárok egyes csoportjai feszegetik. Amikor kinevezték a Községi Tanács (a legfőbb irányító szerv) tagjait, feltűnt, hogy az oktatás és a környezetvédelem egyik tanácsnok neve mellett sem szerepel. Ugyanakkor tudjuk, hogy az oktatás megszervezése számos önkormányzati feladattal jár, a környezetvédelem területén pedig nagyon sok gond van országosan és a község területén is. Hivatalosan sehol sem látjuk továbbra sem ezeket a feladatokat egy-egy névhez rendelve, de kérdésünkre mégis ki kellett mondaniuk, hogy melyik tanácstaghoz tartoznak ezek a feladatok. Számon is kérhetőek tőlük – remélhetőleg. Képviselői kérdés formájában, valamint a kommunális ügyek és a költségvetés kapcsán is odafigyelünk, szóvá tesszük a szennyvizek megengedhetetlen, súlyosan környzetszennyező módon történő „kezelését”. Ezzel a nyomásgyakorlással elértük, hogy legalább a retorika szintjén prioritás legyen a szennyvíztisztító, mégha a költségvetésben ez nem is olyan hangsúlyos. Rámutattunk a Topolyai Egészségház súlyos adósságaira, amely tabutémaként a szőnyeg alatt hevert. Azóta nyílt beszéd témája lett, és voltak ezügyben egyeztetések is. Rákérdeztünk, milyen módon kíséri az önkormányzat az elvándorlást, mit tesz ellene, nem jött rá válasz (nyilván operatív feladat jelleggel ezzel senki sem foglalkozik), de a polgármester az év végi értékelőjében kiemelten hangsúlyozta a problematikát. Nagyon érzékeny kérdés a Helyi Közösségek helyzete, ugyanis az Önkormányzatokról szóló törvény egyáltalán nem bánik velük kesztyűs kézzel. A következő időszakban fontos kérdések dőlnek majd el. Hogy mennyire a nyilvánosság bevonásával, az rajtunk is múlik, ha a döntések annyira nem is.

Folyt köv.

Amikor 2015 augusztusában a Magyar Mozgalom alapítója lettem, tisztában voltam vele, hogy a többséggel szembehelyezkedni nem könnyű dolog. Gyerekkorom óta kísér a tapasztalat az olyan helyzeteket illetően, amelyekben a többel, az erősebbel, az idősebbel, a hangosabbal, a gazdagabbal a szebbel, vagy akár az agyafúrtabbal kellett szembehelyezkedni. Mert máshogyan látom, mert máshogyan érzem és máshogyan szeretném. Kevesebb tapasztalatom van a fordítottjával, ilyen például amikor 2000-ben megbukott Milošević diktatúrája. Elégedetten nyugtáztam, hogy a kilencvenes évek kínlódása véget ért, hogy ahhoz a többséghez tartozom, amely nem a múlt árnyékait kergeti, hanem előre tekint és egy életképes, egészséges társadalmat kíván építeni maga körül. Mi lett a vége, mindannyian tudjuk, és talán azért történhetett ez meg, mert sokan átengedtük másoknak a közéleti tevékenységet. Azt gondolván foglalkozzon mindenki azzal, amihez a legjobban ért, s akinek szakmája van, szívesebben foglalkozik azzal – érthető módon.

Közéleti szerepvállalás

2012-ben (főleg a választások után) egyértelművé vált számomra, hogy a kilencvenes évek szellemét kiengedték a palackból, lassan kiderül „all inclusive” kiadásban. Amit viszont sehogy sem tudtam megérteni, hogy a magyar képviselet a Vajdaságban miért vesz részt ebben a palacknyitogatásban. Nagyjából ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy az ittmaradás csakis közéleti szerepvállalással történhet. Nincs, aki helyettünk ezt megtegye. Mindannyian felelősek vagyunk azért, hogy milyen sors vár itt ránk, ki jobban, ki kevésbé, de senki sem mentes a felelősségtől. Ez az időszak egybeesik egy környezetvédelmi probléma jelentős súlyosbodásával, amely ráadásul a közvetlen környzetemben van és közvetlenül érint. Ennek a felgöngyölítésével kezdtem el foglalkozni ekkor, nem is sejtve mibe bonyolódok, de erről majd egyszer külön, bővebben. A Magyar Mozgalom megalakulásával lehetőség nyílt arra, hogy hasonlóan gondolkodó emberekkel együtt hallassuk szavunkat. Számtalan akadálya van azonban annak, hogy a közvéleményhez eljussunk, hogy csak egy példát említsek: nagyon hangulatos rendezvényt sikerült szerveznünk a Közéleti Kávéház rendezvénysorozat keretében, de a termet, ahol megvalósult a rendezvény egyszerűen nem bocsátották többet a rendelkezésünkre, a kérvényre pedig, amit a Topolyai Önkormányzatnak írtunk, miszerint közéleti beszélgető estjeink számára kérjük az önkormányzat valamely megfelelő termét, a mai napig nem érkezett válasz.

A választások

A múlt év tavaszán Közgyűlésünk eldöntötte, indulunk a választásokon. Megtapasztaltuk, milyen nehéz egy új szervezetnek helytállnia az adminisztratív buktatók között. Saját tapasztalatom szerint a leginkább a félelem falaiba ütköztünk: sokan elégedetlenek a jelenlegi állapotokkal, de nyíltan nem vállalják fel álláspontjukat, nem vállalják a konfrontációval járó kellemetlenségeket. Minden értékvesztett társadalomban az ösztönös magatartás a jellemző: a túlerővel szemben nem harcol, vagy csatlakozik hozzá, vagy pedig elmenekül. Nagyon kevesen választják a legnehezebb utat: hogy belső értékrendjüket követve, áldozatokat hozva, lemondások árán álljanak ki meggyőződéseik mellett. Sajnos a potenciális szavazók fele otthon maradt a 2016-os választások idején, ahogyan máskor is, és az ilyen szavazói hozzáállás mindig a hatalom malmára hajtja a vizet. A kételyek ellenére a Magyar Mozgalom és a VMDK listája bejutott Topolya Község Képviselő Testületébe is (a további szövegben KKT). Több, mint 1000 választópolgár előlegezte meg nekünk a bizalmat, így a 41 képviselői helyből három nekünk jutott.

Folyt.köv.

Rövid levelemmel a VMSZ bácskossuthfalvi helyi szervezetének elnökségéhez és a nemrégiben megtartott helyi közösségi választások jelöltjeihez fordulok. Abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy a kampányuk során mindkét szórólapjuk szövegében megemlítik szerény személyemet, s egyik szórólapot az “elnökség”, a másikat a “jelöltek” aláírással bocsátották a közvélemény színe elé. Ily módon a megszólított jogán írom soraimat. A nevem ugyan nem szerepel az említett, egyébként kétes körülmények között nyomtatott szórólapokon, de félreérthetetlenül rólam szól, főként az első szórólap egyik mondata. Lehet, hogy meg is kellene köszönnöm a megemlítést, ha nem gyötörne az a sanda gyanú, hogy a rosszindulat íratta le e sorok szerzőjével ezeket a gondolatokat.

Részlet az első szórólap szövegéből:

                 Ha eltekintek a sanda gyanútól, akkor a megszólítás akár a párbeszéd kezdeményezésének is felfogható egyre fogyatkozó közösségünk két szervezete között, bár erre a célra javaslom a közvetlen megszólítást egy meghívó formájában szervezeteink között folytatott egyeztetés, megbeszélés céljából. Mondjuk ez igazán helyénvaló gesztusnak tartanám, hiszen a szórólap szövegéből azt hámozom ki, hogy legitim képviseletként tekintenek ránk, számonkérve az önkormányzati munkánkat (de úgy tűnik legfőképp az enyémet). Így tulajdonképpen bepótolnák azt a mulasztást, ami meglátásom szerint az Önök községi szervezetének róható fel (vagy a központi direktívának). A választások óta ugyanis semmilyen kapcsolatteremtési szándékot nem jeleztek az irányunkba, pedig úgy értesültem, hogy az eddigi gyakorlat szerint a legerősebb politikai szubjektumok ha más nem, gesztusjellegű kapcsolatfelvételt kezdeményeztek a többi képviselői csoporttal. Természetesen a hivatalos kapcsolatfelvételről beszélünk, s nem számíthatjuk ide be azokat a folyosón folytatott beszélgetéseket, amelyek a Községi Képviselő Testület üléseinek szünetében zajlanak, a facebook-os üzeneteket, kommenteket, sms üzeneteket, telefonhívásokat, vagy éppen a munkahelyeinken, családi vagy rokoni körben, baráti társaságban váltott szavakat. Valljuk be: így vagy úgy egy légtérben élünk, évtizedes ismeretségek, barátságok kötnek össze minket, gyakran ezek elég szoros szálak, amelyek egy ideje meglazultak, mert vannak dolgok, amelyekre másként tekintünk.

Ilyen például a „mindenáron hatalmon lenni”, a „kilencvenes évek háborús uszítóival semmi szín alatt” ellentét. Az Önök szervezetének képviselői azzal indokolják a korábban nyíltan nemzetgyűlölő politikai formációkkal való koalíciót, hogy „az út széléről nincs értelme bekiabálni” és „a mindenkori hatalommal együttműködésre kell törekedni”. Nos ez az együttműködés az én meglátásom szerint jóvátehetetlen károkat okoz közösségünknek. Meg vagyok róla győződve, hogy bácskossuthfalvi polgártársaim meghasonlottan állnak majd az úrnák előtt áprilisban, hiszen az Önök elnöke a mostani államelnök támogatására szólította fel őket is, sietve még a 2016-os év utolsó napjaiban, mintha túl akarna lenni ezen a kínos történeten. Vannak még más nézetkülönbségek is közöttünk, de talán lesz majd rá alkalom, hogy megbeszéljük őket.

Egyszóval úgy tűnik Önök az ellenzéki létet úgy élik meg, mint egy a dolgok alakulására semmilyen hatással sem bíró pozíciót, mégis számonkérik a félévi önkormányzati munkát egy olyan helyzetben, amikor gyakorlatilag a 41 képviselőből mindössze 3 van ellenzéki szerepben (a MM és a VMDK képviselői). Önöknek be kell valljam, mégis igazuk van! Számoljon be mindenki a munkájáról, elsőként a tanács tagjai, maga a tanács, és természetesen a képviselők, azaz önkormányzati tanácsnokok is. Továbbá az igazgatóbizottságok tagjai, elnökei szintén, hiszen az ő havi járandóságuk számomra teljesen érthetetlen okokból 11000 illetve 17000 dinár. Az önkormányzati képviselők 5000 dináros juttatásban részesülnek ülésenként, ha megjelennek az ülésen – értelemszerűen, csak üdvözölni tudom ezt az eljárást. Remélem egyeznek vele, hogy mindannyiunknak joga lenne kérni a sok-sok kinevezett tisztségviselő egyéni beszámolóját. Vannak önkormányzatok egyébként, ahol a Községi Tanács tagjai félévente beszámolnak a munkanapjaik dinamikájáról, az elvégzett feladatokról.

Második szórólapjukhoz, amin ismételten az elvégzett ellenzéki munkával kívánnak elszámoltatni, csak annyit fűznék, hogy én igyekszem nem használni olyan idegen kifejezéseket, amelyek pontos írásos formáját nem ismerem, vagy legalább utánanézek, hogyan is kell őket ejteni és leírni. Jóindulatúan javasolnám ezt a gyakorlatot! Az idemásolt részben megemlített személy pedig a Mozgalom Bácskossuthfalváért elnevezésű polgári csoport koordinátora, egyébként a VMDK tagja.

Részlet a második szórólap szövegéből:

Hogy a szórólapokon miért lett ilyen hangsúlyos a község egy másik településére mutogatni, sajnos sejtem. Ahogyan már említettem, kis közösség vagyunk mi, és az információk áramlása elkerülhetetlen. Ezért is okkal vélem, hogy az Önök pártján belül a községben a pártfegyelmet a falvak közötti rivalizálással érik el. A szerb állam működése nemcsak egyszerűen központosított, hanem folyamatosan tovább központosuló rendszer. Egyre kevésbé lehet helyben dönteni a források felhasználásáról, de ezt Önök is nagyon jól tudják (hozzá kell tegyem, sajnos minden olyan intézkedésre, amely tovább súlyosbítja ezt a helyzetet, a VMSZ rábólint).  Ilyen módon a föl- és alárendeltségek rendszerében az alsóbb szintek felettébb zsarolhatóak a pártfegyelemmel (ki hány szavazatot szerzett, ki hány tagot toborzott, ki teljesítette maradéktalanul az utasításokat, olyan mértékben nyer jutalmazást, amit eredményként tüntethet fel egy kampány során, a polgárok és a település igényei messze elmaradnak az említett mechanizmus mögött). Így alakul ki az egymásramutogatás és rejtett gyűlölet a riválisokkal szemben egy szervezeten belül is akár. Higyjék el, az MM egy demokratikus szervezet, a versengéstől sokkal fontosabbnak tartjuk az együttműködést, egy ilyen beszólással nehéz összeveszíteni a bácskossuthfalviakat a bajsaiakkal. Továbbá kissé úgy tűnik, Önök nem ismerik az önkormányzati választások rendszerét. A törvények megalkotásánál a pártérdekek úgy kívánták, hogy ne a területi elv érvényesüljön, hanem a pártok érdekei, mégpedig a nagy pártok kifejezett előnyére. Én magam a területi képviselet pártján állok, beleértve a helyi közösségi választásokat is. Három képviselővel mégis hogyan fedhetjük le a község területét, ha ezt csak úgy lehetne, hogy minden települést ott élő tanácsnok képviseljen? Nyilván egy módja van: odafigyelünk egymásra, a hasonló igényeinket, a mindenkori értékeinket próbáljuk meg védelmezni. Egyébként sok múlik a rendszeren, Önök is tudják, ha például listás szavazás történt volna a nemrégiben megtartott Helyi Közösségi választásokon, akkor a VMDK és a MM által támogatott jelöltek körülbelül egyharmados arányban ülnének a HK tanácsában Moravicán.

Remélem sikerült korrekt hangnemben megírni ezt a levelet és nem tekintik „sárdobálásnak” (a kifejezést elnöküktől hallottam, de utána többük szóhasználatában mindennapi lett, mintha kötelező terminológiai elem lenne a VMSZ retorikájában).

A Községi Képviselő Testületben eltöltött fél év tapasztalatairól (a nyári szünet figyelembevételével ez még kevesebb) a Közéleti Kacifánt elnevezésű blog hasábjain olvashatnak.

Ezen az oldalon megosztom Veled  a gondolataimat. Olvashatsz arról, hogy önkormányzati képviselőként hogyan látom környezetem problémáit, és milyen megoldásokat javaslok. 20 éve dolgozom a tanügyben, ezért elfordulhat, hogy oktatással és neveléssel többet foglalkozom majd, mint más témákkal. Ugyanakkor foglalkoztat a közélet, ezért egészen különbőző témákban is kifejtem majd a véleményemet.

Mengyán Pletikoszity Ildikó