Az elmúlt, közel egy év alatt sok szempontból megismerhettem a községi közigazgatás működését. Valószínű sok mindenbe még mindig nem látok bele, de a legfőbb működési mechanizmusaiba mindenképp betekintésem – betekintésünk lett az ülések idején, illetve az ülésekre való készülődés során. Amikor tanácsnok lettem, igyekeztem megnézni néhány aktuális videót KKT ülésekről, sajnos topolyai üléseket hiába kerestem. Kiderült, hogy korábban a képviselők nem támogatták a közvetítést, mert a tájékoztatási közvállalatnak nem volt meg a megfelelő felszerelése hozzá és a technika bérlése költséges lett volna. Ma már nincs ilyen közvállalat, a média magánkézbe került, de a közvetítés technikailag már egészen elérhetővé vált. Néhány ülést felvett ugyan a Moja Bačka Topola elnevezésű hírportál, de meglehetősen rossz minőségben. A legutóbbi üléseket azonban nem rögzítette ez a portál sem, pedig a korábbi mandátum idején sokat foglalkoztak a képviselő testület munkájával. Közben az említett portál szerkesztői a hatalom részévé váltak és már nem is olyan fontos az objektív tájékoztatás a számukra, kivéve, amikor a koalíciós partnerrel surlódások tapasztalhatóak. Valójában onnan tudjuk, melyek azok a kérdések, amelyek a színfalak mögött vitát váltanak ki.

A kilencedik ülés kezdetén azt láttuk, hogy a szokásosnál is kevesebb újságíró van a teremben. Arra gondoltam, egy próbálkozást megér a közösségi háló által biztosított élővideós lehetőség. A jobb felvétel céljából közelebb mentem a szószékhez, de a testület elnöke felszólított, hogy menjek a „helyemre”, vagyis az utolsó előtti padsorba. Egy következő felszólalást onnan vettem videóra a telefonommal, amit szintén nehezményeztek azzal az indoklással, hogy én magánszemély vagyok és nem készíthetek felvételeket, csak a média akkreditált képviselői tehetik ezt meg. Ráadásul a saját képviselői csoportunk tagjainak felszólalását rögzítettem. Természetesen követtem a házelnök utasításait, de az ülés végén kértem a jogi indoklását ennek a tilalomnak. Közben talán meg kell említeni, hogy a SZHP képviselőcsoportjának egyik tagja felszólalt a védelmünkben. Ő is úgy látja, hogy az üléseknek nyilvánosnak kell lenniük, ami a hatalomnak is érdeke, hiszen a polgárok nem találgatnak, hogy mi folyik az önkormányzatban, hanem maguk is meggyőződhetnek róla. Hozzátenném fennáll a veszélye, hogy a felszólalások elkezdenek kampánycélúak lenni, ezt azonban az erkölcsi tartás és a házelnök irányítása megakadályozhatja.

Úgy vélem a képviselő testület munkájának nyilvánossága nagyon fontos, hiszen a polgárok egyáltalán nem látnak bele, és nehezen tudják követni mi is történik ezeken az üléseken. A község honlapját a nemrégiben frissítették, ezáltal nagyon sok adat eltűnt róla, a képviselő testületi anyagok is, bár a hivatalos lapok elérhetőek. A honlapra látogató polgár megtudhatja ki a polgármester, de azt már nem, hogy kik a Községi Tanács tagjai és milyen feladatokkal bízták meg őket. Úgy vélem a községi közigazgatás megérdemelne egy tartalmas honlapot, de a község polgárai is.

Az említett videók a következő linken tekinthetőek meg:

https://www.facebook.com/Magyar-Mozgalom-Topolya-686828121458210

Topolya Község hivatalos honlapja:

http://www.btopola.org.rs/hu

A Moja Bačka Topola portálon megjelent videó, még 2016-ból, azonnal nem is regisztráltam, hogy kikerült a hálóra, kb a 22. percnél van egy hosszabb felszólalásom, a témák, amiket érintek még mindig teljes mértékben aktuálisak.

A fenti fényképet is erről a portálról kölcsönöztem.

http://mojabackatopola.rs/politika/sednica-skupstine-opstine-backa-topola-12-07-2016-godine

* Az írást ki kell egészítenem, az említett honlapon megtalálható a tanács névsora (egy ismerős hívta fel rá a figyelmem a blogbejegyzés megjelenése után), kissé rejtett formában, de tényleg ott van.

A nemrégiben betévedtem a szabadkai kommunális rendőrség irodáiba. Először egy "női" irodába kopogtam be, lévén az volt a folyosó legelején, ott kiderült az én ügyemet a folyosó végén kell intéznem. Megtaláltam az irodát, aminek a küszöbe egy időgép, egyenesen a kilencvenes évekbe repít:  benn három férfi és dohányfüst. Mosolyra húztam a szám és azt mondtam nekik, hogy amilyen hangulatban vagyok, nem csak az engem megharapó kutya tulajdonosát fogom feljelenteni, hanem őket is. A magyarul beszélő rendőr elrestellte magát, és hasonlóan mosolyogva ráterelte a szót a kutyaharapásra. Azért annyit még elmondanék, hogy eszemben sem lett volna feljelenteni senkit, ha a kutyatulajdonosok visszanéztek volna az ismeretlen járókelőre, hogy mi lett vele. Ehelyett beterelték a kutyát az udvarba és magukra zárták a kaput .....

....

Iskolai adminisztratív dolgokat intéztem az Állami Kincstárban (Uprava za trezor), és amit máskor rendesen csak leadtam egy tolóablaknál, azzal most felküldtek a másodikra, a folyosó végén lévő irodába. Bent egy nő és egy férfi meg a cigarettafüst. A kincstár folyosóin sehol nem látott nagyméretű cigarettázni tilos levonók a falakon és az ajtókon. Szól a zene (ami amúgy szimpatikus, csak kissé hangos) nem hallom, hogy mit kérdez az ügyintéző. Elkezdtünk kiabálva beszélni és valószínű ez volt az oka annak, hogy a megint humorosra szánt megjegyzésemet nagyon rossznéven vette a dohányzó úr. Olyanokat vágott a fejemhez, hogy képes lennék elvenni tőle 50 000 dinárt, hogy mi közöm hozzá, hogy ő dohányzik ....

....

Első munkahelyemen, két évtizeddel ezelőtt az Újvidéki Televízió szerkesztőségében mindig sűrű volt a dohányfüst. Megszoktuk, én is el-elszívtam egy-egy füstrudat, hogy amortizáljam az ártalmakat. 1998-ban átigazoltam a tanügybe, és még akkor füstlepte tanári szobákra találtam. Akkor már kezdett zavarni, emlékszem volt egy kolléga, aki az utolsó órája után még ottmaradt a tanáriban "zsinórozni" egyet, mert otthon a felesége nem tűrte a házban a dohányzást. Aztán 2005 körül fellélegezhettünk. Az emberek komolyan is vették. Sokan leszoktak. Egyre kevesebb középiskolás dohányzott, elítélendő lett a nikotinfüggőség. Kezdett felépülni egy értékrend a régi romjain. Rövid volt az örömünk, a reményünk, hogy rendezett társadalomban élhetünk. A társadalmi változások sohasem elszigelten történnek egy-egy területen. Egyensúlyra törekszik a természet, a társadalom, az egyén. Ha a korrupció nyilvános és elfogadott, ha gyilkosságért nem jár börtön, ha a szavazatokat meg lehet vásárolni, ki lehet kényszeríteni, ki lehet zsarolni, akkor a szegény nikotinfüggő hivatalnok már "érthető" módon tart jogot arra, hogy dohányozzék zárt helyiségben, közös irodában ...

Mengyán Pletikosić Ildikó pszichológus ad választ arra, hogyan szavazunk, rációval vagy érzelmekkel

Április másodikán újra választunk, ezúttal Szerbia elnökét. Az elnökválasztás második köre, ha egyáltalán arra sor kerül, április 16-án, húsvétkor lesz. Az előttünk álló választáson összesen tizenegy jelölt indult. Magyar jelölt ezúttal nem szerepel a szavazócédulán. A vajdasági magyar pártok, szervezetek közül a Vajdasági Magyar Szövetség, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt és a Magyar Egység Párt szólította fel a párt tagjait és szimpatizánsait, hogy voksaikat Aleksandar Vučić lemondóban lévő kormányfőre adják le, míg a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége, a Magyar Polgári Szövetség és a Magyar Mozgalom Saša Janković korábbi jogvédőt támogatja. Hogyan fognak szavazni a vajdasági magyarok? Miért járul egyre kevesebb polgár a szavazóurnák elé? Mekkora szerepe van a pártvezetőknek és hogyan befolyásolják a párttagok, szimpatizánsok, a közösség tagjainak a véleményadását voksolás esetén? Mengyán Pletikosić Ildikó pszichológus szerint civilizációs vívmányaink, mint a demokrácia, az emberi jogok arra hivatottak, hogy az egyén ne váljon a csoport áldozatává a szelekció elve alapján.

– A csoport (párt) esetében mekkora szerepe van a vezetőnek? Mer-e az ember a saját lelkiismeretére hallgatni vagy köteles a csoport/párt vezetőt követni?

– A csoporthoz való tartozás, az azzal való azonosulás az ember egyik alapvető késztetése. Elválaszthatatlan tőlünk. Érzelmi és racionális mechanizmusok egyaránt befolyásolják. Ennek a késztetésnek evolúciós gyökerei vannak, és az életkörülmények határozták meg, hogy miként épült fel a csoport, mennyire volt hierarchikus, mennyire lett meghatározó szerepe a vezetőnek. Mindig is jellemző volt a dominanciára való törekvés, hiszen a természetes szelekciót szolgálta. Az állandó harc viszont senkinek sem felel meg, mert sok energiát emészt fel. A lojalitás és az engedelmesség ugyanolyan fontos mechanizmus, mint a dominanciára való törekvés. Egy stabil státus, rang biztonságot jelent. Amikor az ember nem tartozhat más csoporthoz, mert nincs más csoport, amelyhez csatlakozna, akkor a lojalitása nagyon erős. Ugyanilyen erős lojalitást eredményez a nagyfokú elköteleződés is. Ma is így működünk, alapvetően az érzelmek irányítanak minket, főként, ha az egész életünket meghatározó lépésekről van szó. A vezető követése biztonságot jelent és kisebb felelősségvállalást. Ha úgy tetszik, ez takarékosabb üzemmód. A saját lelkiismeretünkre, illetve a saját meggyőződésünkre akkor hallgatunk, ha van alternatíva, ha nem túl erős az elköteleződésünk a vezető iránt. Az evolúció megtartotta nekünk ezt a készséget is, hiszen számtalan esetben viszi rossz irányba a vezető a csoportot, s ha nem lennének olyan egyének, akik képesek a csoportot figyelmeztetni, az egész populáció áldozattá válna. Gondoljunk csak bele, Hitler birodalmában nagyon sokan vakon követték az autokrata vezetőt, de azt is tudjuk, akár az életük árán is képesek voltak sokan ellenszegülni, mert tudták, hogy nincs rendben az, ami történik. A természet törvényei nem bánnak kegyesen az egyénnel. A civilizációs vívmányaink, mint a demokrácia, az emberi jogok arra hivatottak, hogy az egyén ne váljon a csoport áldozatává a szelekció elve alapján, amikor az erősebbek, mai körülmények között gazdagabbak, a hatalomhoz közelebb lévők el akarják tiporni a csoportban kisebbségben lévő egyéneket, különbözzenek ők a bőrük színe, a vallásuk, a meggyőződésük, a véleményük alapján.

– Milyen ereje van a megfélemlítésnek a választások esetében? Például ha az állásod elvesztésével fenyegetnek, ha nem a megfelelő jelöltre adod le a voksod? Ez ellentétes reakciókat válthat-e ki?

– Az ember késztetései hierarchikus sorrendet képeznek. A legfontosabbak az egzisztenciánkkal kapcsolatos szükségletek, késztetések. Ha azzal fenyegetnek minket, hogy azt elveszik tőlünk, akkor óriási ereje van a fenyegetésnek. A következő a biztonságra való törekvésünk. Manapság a kettő majdhogynem ugyanaz lett, vagyis a pénz és anyagi javak birtoklása garantálja az egzisztenciát és a biztonságot is. Fontos tudni, nem volt ez mindig így. Ellentétes reakciót csak akkor vált ki a fenyegetés, ha kritikussá válik a tömeg, amely szolidárissá válik egymás iránt ebben a helyzetben. Ha felismeri és definiálja önmagát valamilyen csoportként, akkor képes ellenállni a fenyegetésnek. A történelem során sokszor volt szükség az autokrata vezető egyeduralmának megdöntésére. Amikor egy vezető már csak a hatalommal foglalkozik, a csoport egy részében megjelenik a felismerés, hogy lehetne másként. Persze a hatalom rendelkezésére számos eszköz állt és áll minden korban minden társadalomban.

– Milyen hatása van az emberekre az, hogy Szerbiában igen gyakran vannak választások? A választópolgár felé ez milyen üzenetet sugároz és milyen reakciókat vált ki?

– Úgy vélem, a szándékos manipuláció egyik sikeres eszköze a gyakori választások megrendezése. Ilyenkor az elkötelezett tagok azok, akik mozgósíthatóak, a független véleménnyel bírók pedig apátiába esnek, passzívakká válnak, belefásulnak a folyamatba. Úgy érzik, szavazatuk nincs hatással a dolgok alakulására.

– Van-e olyan kutatás, hogy az emberek döntő többsége választások esetében az eszére vagy a szívere hallgat inkább?

– Ilyen kutatás biztosan nincs, hiszen bonyolult módon hozzuk a döntéseinket, és ebben a folyamatban az emocionális és az ún. kognitív tényezők is szerepet játszanak. Valójában különválaszthatatlanul. Fontos tudni, hogy a világ vezető marketingügynökségei egy olyan új tudományterületre alapozzák a hirdetések megalkotását, amit neuromarketingnek nevezünk. Gondoljunk csak a legnépszerűbb reklámokra! Vajon észérveket próbálnak felsorakoztatni, amikor egy terméket hirdetnek, információkat közölnek, vagy pedig kellemes érzéseket, értékeket társítanak egy megadott termékhez? Utóbbi.

– Ha az emberben munkálnak az érzelmek, a 90-es évek traumatikus élményei, amelyek tartós lelki sérüléseket okoztak sokaknál, vajon meggyőzhető-e arról, hogy hideg fejjel arra szavazzon, akihez a traumák fűződnek?

– Nem, éppen az imént elhangzottak miatt nem. Senki sem dönt „hideg fejjel”. Sem azok, akik képtelenek olyan vezetőt választani, akihez traumatikus élmények kötik, sem azok, akik képesek. Akik ellene döntenek, azok nem érzik magukat biztonságban mellette, akik mellette döntenek, azok számára pedig a pozícióvesztéssel járó bizonytalanság, a szorongás az, amely a döntést segíti. Az érzéseink nem tévútra akarnak vinni bennünket, éppenhogy arra késztetnek, hogy a számunkra legracionálisabb döntést hozzuk. A személyes érdek nem mindig találkozik a közösség érdekével. Az individualizációs folyamatok oda vezettek, hogy a személyes döntés egyre ritkábban veszi figyelembe a közösség érdekét, mert már nem függ tőle olyan mértékben, ahogyan a korábbi korokban függött.

– A jelenlegi depresszív társadalmi helyzetben, amikor az embereken az apátia, a reménytelenség vesz erőt, mozgósíthatóak-e egy lehetséges új reményt adó opció mellett, és hogyan?

– Amikor változásokat szeretnénk, akkor a biztonságra kár építeni, hiszen pont azt nem szavatolhatjuk. Ami felébresztheti az embereket az apátiából, az azoknak az értékeknek a kiemelése, kidomborítása, amelyek elvesztek, és amelyeket az emberek még mindig sokra értékelnek. Ezeket nem elég mondani, demonstrálni kell, éreztetni kell. Fontos egy hiteles vezető megjelenése, anélkül lehetetlen a küldetés.

– Évek óta összejáró barátok esetében kiderül, hogy mást-mást támogatnak a választáson. Hogyan lehet megakadályozni, mit kell tenni, hogy emiatt ne fusson vakvágányra a barátság?

– Egy átlagos, demokratikus választás esetében egyáltalán nem kellene gondot okoznia egy ilyen helyzetnek. Olyan esetben viszont, amikor merőben más értékrendek találkoznak, személyes és egyéni értékrend-különbségek jelentkeznek, nehezen elképzelhető, hogy a kapcsolat érintetlen maradjon. Az azonos értékrendben szocializálódott közegekben ritkábban történik meg, hogy sorsfordító helyzetben egymás ellen forduljanak. Az értékrend nélküli társadalomban viszont annál inkább van rá példa. Ilyenkor az egyénnek megváltozik a társadalmi közege.

– Óriási a száma azoknak, akik nem hajlandóak elmenni szavazni, mert semmi sem változik. Hogyan lehet ezeket az embereket rávenni, éljenek a jogaikkal?

– A pszichológia már régóta ismeri a tanult tehetetlenség jelenségét. Ez a tipikus példája. Ha a megismételt cselekedetre nem érkezik pozitív válasz, vagy még rosszabb, a várt pozitív válasz helyett negatív válasz jön, egyfajta „lebénulást”, tehetetlenséget okoz. Nagyon nehéz ezt felülírni, mert mélyen rögzül az idegrendszerünkben, régi túlélő mechanizmus az alapja. Igazából csak informálással lehet ezen változtatni, ezzel azonban az a gond, hogy információkkal is túlterheltek vagyunk, mert minden irányból bombáznak minket. Ugyanakkor ezeknek az embereknek is eléri az ingerküszöbét, ha kritikus tömeg alakul az ügy mellett, hiszen mozgósító ereje van a közös gondok, közös célok miatt csoportba tömörülő embereknek. Motiváló lehet egy olyan személy megjelenése, aki a remélt értékrendet hitelesen tudja képviselni és a viselkedésével bizalmat, reményt ébreszt.

– Milyen reakciót váltana ki az, ha az emberektől, akik évekig nem éltek szavazati jogukkal, mert azt vallják, az ő szavazatuk úgysem ér semmit, egyszerűen megvonnák a szavazati jogot?

– Vannak olyan országok, ahol büntetik azokat, akik nem élnek választási jogukkal, azaz nem tesznek eleget ezen kötelezettségüknek. Lehet, hogy lenne mozgósító ereje egy ilyen intézkedésnek, az emberi jogok szempontjából azonban ez problémás megoldás. Azt is érdemes figyelembe vennünk, hogy a jutalmazás mindig motiválóbb, mint a büntetés, de még jobb, ha egy stabil értékrend határozza meg a közösségben az egyén viselkedését.

A kisebbségi közösség politikai „súlya”

A vajdasági magyarság a szerbiai elnökválasztásokon korábban saját jelölttel indult, hogy lemérje „politikai súlyát”, és ez a súly a további alkuk, tárgyalási pozíciók alapja legyen. Sohasem értettem ezzel egyet, de legitimnek tartottam, mert volt egyfajta konszenzus a magyarság körében e tekintetben. Hogy miért nem értettem ezzel egyet? Mert mély benyomást tett rám Žarko Trebješanin előadása 1990-ben Petnicán, amelyből megtudtam, hogy a demokrácia nem egyszerűen a többség akaratának rákényszerítése a kisebbségre, hanem egy olyan társadalmi megállapodás, amelyben a kisebbség, ha kell, a pozitív diszkrimináció elve mentén érvényesítheti a szükségleteit. Nem csak nemzeti kisebbségről beszélünk, de arról is. 16 évesen Trebješaninnak köszönve megértettem, hogy a magyar nyelvű tankönyv kiadása többe kerül, de megillet engem. Az akadálymentesített bejáratot megépíteni bonyolultabb, de emberi kötelesség. A tehetségeknek több figyelem jár, mert sokat adhatnak vissza a közösségnek. A demokrácia nem egyenlősdi, inkább a szükségletek megértése és a kötelezettségek teljesítése. Minél nagyobb a szabadság, annál nagyobb a felelősség.

Alku és kompromisszum?

Ennek a tükrében és fényében úgy vélem, a kisebbségi jogok nem képezhetik alku tárgyát, és nem mérhetőek a kisebbségi közösség szavazóképességével. Nem képezhetik kompromisszum tárgyát sem. A kompromisszumos megoldások olyankor születnek, amikor a szükségletek, az igények összeütközésbe kerülnek, s az egyik fél igényeinek kielégítése megakadályozza a másik fél igényeinek kielégítését. Ekkor kell mindenkinek lemondania valamiről. Különböző kultúrákban egészen máshogyan viszonyulnak ehhez, de legyen ez a téma majd egy másik pszichológiai lecke tárgya. Maradjunk a könyvek kiadásánál: ha a magyarajkú diákoknak vannak magyar könyveik, azzal akadályozzák a szerbajkú diákok könyvhasználatát? Nem, tehát nincs szükség sem alkura, sem kompromisszumra (ehhez képest jócskán elmarad a magyar nyelvű a szerb nyelvű könyvellátottságtól). Vagy egy minapi aktualitás: Nagybecskereken egy egyetemista lány több éve felhívta a figyelmet arra, hogy tolókocsiban ülve nem tud feljutni az egyetem 2. emeletére. A 2016-os választási kampány egyik témája volt, a város megígérte, hogy liftet épít. (A liftnek a mai napig semmi nyoma).* Tehát még egyszer: a kisebbségi jogok érvényesítése nem függhet az erőviszonyoktól egy magát demokratikusnak nevező államban. Ezt kell megértetni a mindenkori és mindennemű többséggel. Azt, hogy ez nem lehetetlen küldetés, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy pont a többséghez tartozó embertől tanultam meg ezt. Azt is igyekszem szem előtt tartani, hogy amit kisebbségiként elvárok a többségtől, azt többségiként fogadjam el a kisebbségtől, hiszen az élet különböző helyzeteiben megéljük mindkét szerepet. A kisebbségi érdekképviselet pedig azért fontos, mert a demokrácia nem állapot, hanem folyamat és elengedhetetlen a kommunikáció ebben a folyamatban, hogy a többség értse a szükségleteket. Kommunikáció, együttműködés, akár még szövetség is, de nem kizárólagos és nem alárendelt, kiszolgáltatott.

Kiszolgáltatottság

2016 során már sejteni lehetett, hogy ezúttal nem lesz a vajdasági magyarságnak elnökjelöltje. Sajnos, nem a fenti érvelés miatt, hanem azért, mert már tárgyalási pozíciója se létezik a vajdasági magyarság többségi szervezetének (aki ezt a meghatározást kapásból nem érti, annak ideírom, a VMSZ-ről van szó). Igyekeztek gyorsan letudni a választásokkal kapcsolatos kötelezettségeiket, és decemberben kijelenteni, Nikolićot támogatják, remélve, hogy a szilveszteri hangulat elfelejteti a választóikkal a decemberi kijelentésüket. Közben azért imádkozhattak, hogy valami csoda folytán ne legyen elnökválasztás. A vajdasági magyarság közben szétszaladt a nagyvilágban kenyér után futva, aki itthon maradt, kiábrándult, nem tudja elfogadni, hogy szavaznia kell egy olyan emberre, aki félkatonai alakulatokat támogatott egy testvérháborúban, aki távozásra szólította fel nem olyan régen a vajdasági magyarságot, aki ünnepelte a miniszterelnök meggyilkolását, aki üldözi az újságírókat, aki milliókat költ a választási kampányára, aki alkotmányellenesen elveszi a nyugdíjakat és lehetne még sorolni az egyeduralmi túlkapásokat… Újév után megváltozott a helyzet, s az előállt szituációban gyorsan kellett változtatni az állásponton. Bevallom, titokban azt reméltem, hogy a VMSZ-ben megszólalnak a lelkiismeret hangjai és RACIONÁLIS módot találnak arra, hogy kilépjenek ebből a kiszolgáltatott szerepből. Nem tették meg, mert nem volt rá mód. Személyesen tartoznak a szervezet vezetői az autoriter hatalomnak, nem a kisebbség jogvédelme miatt tartoznak, mert az nem alku tárgya, az elvitathatatlan jog. Személyesen kötelezték el magukat olyan pozíciókért, amelyek egy szűk kör privilégiumait jelentik. Dönteni nem volt módjukban, ki kellett mondani: Vučić a VMSZ elnökjelöltje.

Döntéshozás, racionális gondolkodás, racionalizáció

Amikor döntést hozunk, mérlegelünk, megpróbálunk racionális döntést hozni az érzelmeinkkel összhangban. Amikor a legracionálisabb döntés rossz érzést kelt bennünk, módosítjuk döntésünket, mert az érzéseink nem azért vannak, hogy tévútra vigyenek, hanem belső iránytűként szolgálnak. (Erre a témára is beígérek most egy külön fejezetet, amikor meglesz, lesz itt egy link J.) A VMSZ nem kérte ki tagjai véleményét. Már említettem korábban egy bejegyzésben, hogy kis közösség vagyunk, nincsenek titkok. Nem volt itt érvelés, hanem egy kényszerű helyzet magyarázgatása. A helyi szervezetek ülésein a tagok meghallgathatták a racionalizáló vezetőiket. A magyar irodalomban jártasak ezt a helyzetet csak úgy hívják „magyarázom a bizonyítványom”, a pszichológia pedig „savanyú a szőlő, édes a citrom” jelenségnek hívja, ami szintén irodalmi ihletettségű (világirodalom, La Fontaine) illusztrációja a szorongás csökkentésének céljából történő magyarázgatásnak. A savanyú szőlő pedig következő formákat ölt a hatalom által megszállt médiában, a mocskolódó JRV-n, a zsarolással összeterelt lakossági fórumokon: sohasem volt a két nép között ilyen jó a viszony…, Ácóval mindent meg lehet beszélni, Ácó a barátom…, sohasem volt ennyi tisztségviselője a VMSZ-nek a tartományban… stb. A szakmai korrektség megköveteli tőlem, hogy elmondjam, az elhárító mechanizmusként működő racionalizálás, ami csökkenti a szorongást, általában nem tudatos cselekedet. Remélni merem, hogy az említettek alacsony érzelmi intelligenciája az, amely a dolog hátterében áll, és nem a szándékos manipulálás.

*

http://rs.n1info.com/a234198/Vesti/Vesti/Devojka-sa-invaliditetom-zloupotrebljena-u-kampanji.html

Sokan meglepődtünk szerdán, amikor délután terjedni kezdett a közösségi hálón az új oktatási törvény tervezete. Lassan kikristályosodott, hogy a javaslatot előkészítő munkacsoport küldte el a szakszervezeteknek, mert pénteken tárgyalnak az Oktatási Tudományügyi és Technológiai Minisztérium képviselői a tanügyi dolgozók reprezentatív szakszervezeteivel. Az érdekképviseletek azonnal a nyilvánosság elé tárták a készülőfélben lévő törvényt.

RETROSPEKTÍV

Az elmúlt 20 évben, amióta közvetlen közelből követem a hazai oktatást a katedra felőli oldalról, egyetlen igazi reformkísérletre volt példa, sajnos az is csak kísérlet maradt. Az okok a politikában keresendőek. Gašo Knežević, Zoran Đinđić kormányának oktatási minisztere, 2001 és 2003 között komoly, tartalmi és lényegretörő reformtevékenységet folytatott. A kormányfőre is jellemző energiával és dinamikával hozott új reményeket a tanügybe. Akkor kezdődtek újra a kilencvenes években teljesen hiányzó tanári továbbképzések, számtalan minőségi kiadvány jelent meg és betörni látszott az újszerű oktatási szemlélet is, mely szerint a tanulás élmény is lehet, nem csak magolás. Ehhez módszertani felkészítések jártak, amelyek nem egy- vagy kétnapos képzések formájában zajlottak, hanem egy permanens folyamatba kerültek bele azok, akik az első reformgenerációkat tanították, illetve tanították volna. Sok minden volt tervben, többek között a háromciklusos általános iskola, amit azóta is sokan emlegetnek jó megoldásként. A motiváló közhangulat mellett a pedagógusok anyagi megbecsültsége is segítette a folyamatot.

MINISZTEREK JÖTTEK-MENTEK, NYOMOT HAGYTAK….

Erre a kezdeti optimizmusra tett pontot a miniszterelnök meggyilkolása. Azóta a tanügy egy helyben topog, a miniszteri poszton pedig azóta nyolcan váltották egymást. Az a Ljiljana Čolić, aki legfontosabb feladatának tekintette, hogy Darwin evolúciós tanát eltüntesse a tantervből, bele is tört a bicskája a közvélemény nyomására le kellett mondania. Őt követte az a Slobodan Vuksanović, aki épp ezekben a napokban próbál újra visszatérni a közéletbe különböző bulvársajtók álhírei segítségével. Tevékenységét az Index elnevezésű botrány pecsételte meg, amelyben még 10 év elteltével sem született jogerős ítélet. Vuksanovićot az a Zoran Lončar követte, aki többet foglalkozott a Koszovóval kacsolatos kérdésekkel, mint az oktatásüggyel. 2008-ban Žarko Obradović lett az oktatási miniszter, amikor a demokraták súlyos hibát elkövetve rehabilitálták Milošević szocialistáit és beemelve őket a kormányzásba miniszteri helyekhez is juttatták őket. Obradović épp így lett miniszter. Nem tudom ki miről jegyezte meg őt, de én arról, hogy kinevezése napján beírtam a keresőbe a nevét és egyetlen találatot sem jelzett a Google, pedig állítólag egy magánegyetem tanára volt már akkor. Részben hozzá, részben a következő miniszterhez, Tomislav Jovanovićhoz köthető a megsemmisített, előzőleg pedig ellopott záróvizsga, de persze már rég elfelejtettük az egészet. Sokan nagy reményeket fűztünk Srđan Verbić kinevezéséhez 2014-ben, hiszen ő egy „petnicai” ember, s aki hozzám hasonlóan járt Petnicán, vagy követte a fiatalok kutatóközpontjának tevékenységét, méltán voltak elvárásai Verbićtől. Az elméleti fizikusnak azonban gyorsan be kellett látnia, hogy vajmi kevés önállósága van a döntések meghozatalában, sok következetlen szereplése volt és tovább erősítette a minisztérium egy évtizede tartó szerepét, amely jórészt a tanárokat okolja a kialakult helyzetért. A 2016-os választások után megalakult kormány pedig egy belgrádi magániskola korábbi menedzserét, Mladen Šarčevićet nevezte ki erre a posztra. Őt majd valószínűleg arról jegyezzük meg, hogy az első naptól kezdve rendszeresen és kényszeresen a sajtó elé állva jelentett be valamilyen változtatási szándékot. Előrebocsátotta azt is, hogy az általa bevezetendő reformokhoz a törvényhez kell nyúlni. A 2009-ben született törvény már több alkalommal szorult módosításra, ezúttal a miniszter új törvényt akar.

MILYEN ÚJDONSÁGOK VANNAK A TÖRÉNYJAVASLATBAN?

Ha nagy általánosságban kellene beszélnem róla, úgy azt mondanám: további forrásmegvonások az iskoláktól, a minisztériumi apparátus dagadása és további központosítás jellemzi a tervezetet. Semmi lényegi változásról nincs szó. Semmi jele annak, hogy az állam komolyan gondolja az oktatási reformokat. Az iskolai program szempontjából egyetlen célkitűzés számít újnak, ez pedig a vállalkozás oktatása már az általános iskolában. Úgy tudjuk ez a műszaki oktatás keretében valósul majd meg, ahonnan egyben kikerül az informatika és önálló, kötelező tárggyá válik (eddig választható volt csupán).

A minisztériumi apparátus dagadására utal az ún. oktatási ügynökség létrehozásának lehetősége a meglévő intézetek mellett. Törvénybe iktatták az iskolaigazgatóságok külmunkatársi szerepkörét, ezek a helyek már be is vannak töltve. A középiskolákban a különböző szakok megnyitását ezentúl az Ágazati Tanácsok fogják segíteni, amelyekről eddig úgy tudtuk, hogy az önkormányzatok móködtetik majd. A tervezetben ugyanakkor ezeket a tanácsokat is a miniszter nevezi ki. Ezekbe a tanácsokba a különböző szakmai ágazatok delegálnak küldötteket. Központi információs rendszerbe gyűjtenék az oktatásban részt vevő egyének adatait, és egy a JMBG – hez (a magyar elnevezéssel meg sem próbálkozom, úgyis így ismeri mindenki) hasonló JOB elnevezésű sorszámot kapnának az oktatás szereplői.

A centralizációra utal az igazgatók kinevezésének módja, amely a tartomány hatásköréből egyenesen a miniszterre száll át. Az iskolák évi tanítási naptárát is a miniszter határozza meg ezentúl, erről is tudni kell, hogy a tartomány területén az Oktatási Titkárság döntött róla. Ezentúl a miniszteren múlik, hogy figyelembe veszi-e a vajdasági diákok ünnepköreit a naptár megalkotásánál. A központosítás ellen már ma felemelte szavát Aleksandar Lipkovski, a Nemzeti Oktatási Tanács elnöke kiemelve, hogy ilyen egyeduralmú oktatási törvénye még sohasem volt Szerbiának. A Nemzeti Oktatási Tanácsot például ezentúl nem a parlament nevezi ki, hanem a kormány és nem hat évre, hanem csak négyre, megszüntetve ezzel azt a lehetőséget, hogy egy ilyen tanács a pártpolitikától mentesen működhessen. Az egyes rendeleteket ezentúl csak véleményezi és nem elfogadja, ahogyan korábban történt. Minden döntés a miniszter kezében összpontosul. Nagyon érdekes kitétel, hogy a törvény hatályba lépésétől számított 6 hónapon belül az iskolaszékeknek ki kell írniuk az igazgatói helyekre a pályázatokat, függetlenül attól, hogy éppen hol tartanak a mandátumok. Csak sejthető, hogy egy országos szintű tisztogatás készül, még nincs minden igazgató a hatalom ellenőrzése alatt. Eddig az iskolák vezetői csak egy mandátum idejére tarthatták fenn eredeti munkahelyüket, ezentúl kinevezésük idején korlátlanul. A szakszervezetek már évek óta kérik, hogy a mandátumok számát kettőre korlátozzák, de ez alkalommal sem történt meg ez a módosítás. Ilyen csak Gašo Knežević idején volt törvényben, de sohasem lett érvényesítve, hiszen egy mandátumig sem tartott a rendelet. Ugyanakkor észre kell vennünk, hogy tervbe vették az igazgatók munkáján a lehetséges megtakarításokat is: a kisebb iskolák igazgatóinak ezentúl tanítaniuk is kell majd. Sokszor elhangzott már, hogy egyenlő fizetésért dolgoznak az 1000-es létszámú iskolák igazgatói és a gyakran 100 diákot sem számláló intézmények vezetői, ami nem igazságos, de ha ebből indulunk ki, akkor emlékeztetnék, hogy a Szerbiai Villanygazdaságban a takarítók fizetése nagyobb az iskolaigazgatók fizetésénél.

A tanárokat leginkább érintő változások közé tartozik a matematikát és nyelveket oktatók heti óraszámának kiegyenlítése a többi tantárgyakat tanító tanárok kötelező óraszámával. Ezen már tegnap sikerült a tanárokat összeveszíteni. Természetesen a matematikusok és nyelvészek kötelező óraszáma nő és nem fordítva. A tanároknak ezentúl a heti negyven munkaórájuk háromnegyedét az iskolában kell tölteniük, eddig nem volt ilyen törvényi kötelezettség. Az iskolai munkacsoportok, team-ek, szakcsoportok sora tovább szaporodik, az eddigi Osztálytanács és Tantestületi tanács mellett Tagozati Tanács is működni fog ( vagy ki tudja hogyan fordítjuk majd a Razredno veće elnevezést). A Szülők Tanácsa ezentúl küldötteket delegálva községi szintű Szülők Tanácsát hoz létre. A diákokat a minimális programváltozáson túl, amelyről már szót ejtettünk, a következő változások várják: akinek egyesre zárják le az év végi osztályzatát, még javíthat az ún. hosszabbított tanév során. Csak ezt követően kell pótvizsgáznia, ha ott sem sikerülne javítania. A középiskolákban csakúgy, mint az általános iskolákban 4 osztályzatuk kell legyen egy tantárgyból egy félév során, az eddigi három helyett.

Próbáltam külön figyelni a tervezet szövegében a kisebbségi oktatást érintő tételekre. A Magyar Nemzeti Tanács az igazgatóválasztás során véleményez és semmiféle meghatározó szerepe nincsen a döntéshozásban. Az iskolaszékbe viszont javasolhat tagokat az önkormányzat részéről abban az esetben, ha teljesen magyar tannyelvű iskoláról van szó, illetve ha a tagozatok többségében folyik az oktatás magyarul. Az egyre dagadó adminisztratív kötelezettségek java két nyelven hárul a tanárokra. Kizárólag a tanterveket és az óraterveket, valamint az órák adminisztrálását lehet kizárólag magyar nyelven elvégezni. Viszonylag rejtve, de mégis egyértelműen jelenik meg a törvényben, hogy a munkavállaló tanárnak ismernie kell a szerb- és a tanítás nyelvét, amit igazolnia is kell. Valljuk be, eddig a szerb nyelv tudása nélkül is lehetett tanítani. Persze egyáltalán nem tudjuk, hogy miként kerül vizsgálat alá a magyarajkú tanárok nyelvtudása. Az új tervezet kilátásba helyezi a próbaidőt is, ami hat hónapig terjed és az állandó munkaviszony létesítése előtt kérheti a munkáltató.

A szakszervezetekkel történő egyeztetés után a javaslat közvitára kerül, a végső változat még sokban eltérhet a mostani formától, de az is lehet, hogy sohasem kerül a parlamentbe. Addig is a diákok igyekezzenek tanulni, a pedagógusok pedig minden erejükkel azon legyenek, hogy diákjaikat okítsák, motiválják a legjobb tudásuk szerint.

Ez az írás megjelent a Szabad Magyar Szó oktatási rovatában is.