Valahogy azt hittem a paradicsomturizmus szó egy univerzális, ismert fogalom, de most, hogy rákerestem, szembesülnöm kellett vele, hogy ez kifejezetten szerb kitaláció. Magyarul még csak nem is leltem rá a neten, még vajdasági magyar szövegben sem. (Szerb nyelven 85000 találat.) Pedig körülbelül 10 éve így kacsintunk egymásra az indulás boldog pillanatában tetriszt játszva a csomagainkkal, a gyerekholmival meg az élelemmel: útra kelnek a paradicsomturisták. Ha magyarul rákeresel a neten, a turista paradicsom fogalmával találod magad szemben, az pedig valóban egy elterjedt fogalom, magyarázatra sem szorul, de én másról beszélek.
Gyerekkoromban mi nem jártunk tengerre. A hetvenes-nyolcvanas években valószínűleg szinte mindenki megengedhette magának a tengerparti nyaralást, mégis a családi értékrendnek nálunk ez valami miatt nem volt része. Vannak sejtéseim, hogy miért nem, de ez egy másik történet …. Néhány magyarországi egynapos fürdő-látogatás belefért a nyárba, rokonlátogatás, Duna, nagyszülők. Mivel körülöttünk majdnem mindenki járt tengerre, hiányérzet maradt bennem, és ez kitartott felnőttkoromig. Amikor megszületett első gyermekünk, amikor családdá lettünk, erőteljesen égett bennem a vágy, hogy eljussunk mi is. Nem tudom miért, de egyikünk számára sem volt kérdéses, hogy valamilyen horvátországi célt tűzzünk ki magunk elé. A tágabb család rosszallva nézte, hogy pici gyerekkel, 20 éves Renault 5 típusú autóval vágunk neki a közel 700 kilóméteres útnak. Többen azt mondták szerbiai rendszámtáblával még úgy 50 évig nem mennének arrafelé. Egy munkatársnőről tudtuk, hogy a szüleinek háza van valahol Dalmáciában, s ott kezdtük a keresgélést. Náluk már nem volt hely, de kerestek nekünk megfelelő szállást. Kiszámoltuk, 7 éjszaka fér a költségvetésünkbe. Babakocsi, nyitható babaágy, és persze költséghatákonyságból zöldség, gyümölcs. Ekkor merült fel bennünk, hogy te jó ég: paradicsomturisták vagyunk. Sohasem néztem utána (egészen máig), hogy ez pontosan mit jelent, de úgy gondoltam, hogy azokat a turistákat hívják így, akik a szerény anyagi lehetőségeik miatt mindent magukkal cipelnek az útra, még a paradicsomot is. Valóban így terjedt el, s még olyan értelemzést is hordoz magában a fogalom, hogy egy olyan rétegről van szó, amely nem ismeri a turizmus kultúráját, bármit is jelentsen ez. Nem költ például belépőjegyre, nem látogat el egyetlen múzeumba sem, nem ismeri a helyet, ahol üdül, a parton tölti az idejét vagy a vízben. Első tengeri utunkon ez majdhogynem ránk is illett. Az autóval nem akartunk kimozdulni az udvarból, mert egyrészt ugye jól ránk ijesztettek az ismerőseink, másrészt habár már öt éve volt a miénk, nem tudtuk egészen a nagy útig, hogy milyen az, amikor forr a hűtővíz, méghozzá csillapíthatatlanul….a boszniai hegyeken még csak-csak átverekedtük magunkat, de a Pelješac szerpentinjei kifogtak rajtunk. Az út mentén őrködő tűzoltók mentették a helyzetünket friss vízzel, és valahogy csak bearaszoltunk Orebićre. Hazafelé lerövidítettük a hegyi utakat a Trpanj-Ploče komppal és megtanultuk, hogy bár 35 fok van éjjel, de fűteni kell és lenyitni az ablakokat, akkor nem forr fel a hűtővíz. Az egy éves gyerek ritmusát is figyelembe véve, mindenféle kellékkel a strandra pakolva, bejárva a több kilóméteres gyönyörű partszakaszt a településen belül, valójában meg is volt a komplett élmény: nyaral a család. Már ekkor megtanultuk, hogy Orebić ezer szállal kötődik a vajdaságiakhoz. Kiderült, hogy sok topolyainak és más vajdaságinak van ott háza, a jelenlegi óvoda épületét például Topolya környéki mezőgazdasági szövetkezetek építették diáküdülőnek. Egyszer érdekes lenne utánajárni, hogy ki és mikor adta el meg persze mennyiért. A település néhai legendás orvosa dr. Görög István is vajdasági származású, akinek Pécsen élő fiával és családjával is volt szerencsénk megismerkedni. Vajdasági a leghangulatosabb terasz zenekara, meg az elmaradhatatlan tengerparti portréfestő is. Magyarul is beszélnek a fagyival zsonglőrködő albán cukrász testvérek, azt mondják gyerekkorukban tanultak meg az itt élő vajdasági szomszédjaiktól.
Egyes barátaink és ismerőseink válltig állították és megesküdtek rá, hogy Görögország olcsóbb, oda kell menni. Amikor viszont újra rászántuk magunkat az utazásra és számolgattunk, nem volt kérdés, Orebićre megyünk. S ha már szóba került Görögország, befejezem a paradicsomturizmusról szóló ismertetést: a fogalom a nyolcvanas években alakult ki, ekkor kezdtek hazánk fiai Montenegró és Horvátország helyett délebbi helyszínt választani. Tömegesen indultak útnak Görögországba, mert nem kellett megküzdeni a magas hegyekkel, mert olyan árucikkek voltak kaphatóak, amelyek mifelénk nemigen. Ekkor még sokhelyütt csak apartmanok léteztek, nem volt a maihoz hasonló turista infrastruktúra. A nyaralók rákényszerültek, hogy főzzenek, főleg ott vásárolt élelmiszerből, de mégis itthoni ízlés szerint. Ekkor találkoztak a görög paradicsommal, amely ízletesebbnek bizonyult az itthoninál, s kilószámra vásárolták, felszeletelve vitték a strandra. Állítólag innen ered a fogalom, de az évtizedek során, ahogy már a felvezetőben említettem, módosult az értelme. Nos, amikor másodszor is felszerelkeztünk, a tapasztalat már segített abban, hogy racionálisabb legyen a beszerzés az út előtt. Elárulom, idén a hatodik alkalommal utaztunk végig a festői szépségű Neretva-völgyön, s már-már mesteri szintre emeltük a költséghatékonyságot: annyit tankolunk itthon az autóba, hogy éppen elérjük az első boszniai benzinkutat. Az autógáz és a benzin is egy harmadával olcsóbb, mint nálunk. Ez már jelentős megtakarításnak számít. Néhány éve mintegy 80 kilóméteres szakaszon autópályán lehet haladni mégpedig Szarajevótól északra és délre mindössze 4 eurónyi összegért. Összehasonlításképpen az Eszék-Split-reláción a horvárországi autópálya használata összesen mintegy 100 euróba kerül. Bosznián keresztül az üzemanyag ára ennek pont a fele a teljes úton. Persze az autópálya gyorsabb, egyszerűbb, de miért kellene rohanni és hová? A legeredményesebben úgy haladhatunk, ha oda és vissza is hétköznap megyünk. Sokan esküsznek az éjszakai utazásra, de akkor kimarad a látvány útközben és a megállók sem élvezetesek. Nekünk az a változat vált be leginkább, hogy Szarajevótól délre mindenképp nappal utazzunk, vagy legalább is világosban, mert páratlan a táj és mindig van új felfedeznivaló az úthoz közel.
Folytatás következik ha ráklikkelsz a következő szövegre:
Megjelent a Családi Körben augusztus 31-én
Csak a blogon egy kis dalmáciai hangulatos mozgókép (egy fiatalokból álló "klapa" épp gyakorolt a strandon, nagyon jó, és a második rész végén is van egy videó):
